Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2005

2008.09.10

 

Barátok elvonva

(- Zsófinak -)

 

Csak rágjuk le egymásról a húst az utolsó cafatokig és még tovább a csontokat.

És azt hisszük, jó.

Mert nincs más.

..

A lelkemből hagyj azért egy kis darabot.

Azt én falom fel.

 

2005. tavasz, Jászberény

 

 

 

 

Nem tiszta pillanat

 

Az alkoholos állapot csodája,
hogy közelebb kerülünk
a jelen pillanatához.
Minél magasabb
a véremben az alkoholszint,
annál messzebb tűnik
a múlt és a jövő.

2005. kora-tavasz

 

 

 

Örökmozgó

 

Én azt hiszem, elmúltak a rossz idők.
Én azt hiszem, a téllel együtt elmúlt minden,
s a lelkembe ivódván a mérhetetlen tapasztalat
egészséges, termékeny talajt teremtett.
Én azt hiszem, nem lesz baj.

Talán most, éppen most
végre itt az ideje, hogy írjak.
Hogy kezemet nyújtsam, s
felsegítselek ide, az én
egyedüli és kizárólagos világomba,
hol ugyan vendég maradsz mindig,
de hátha találunk neked
egy kényelmes, otthonos fotelt.

Hogy melegít a nap.. hogy lüktet a világ..
minden csak keres, kutat, küzd, feltűnni próbál,
mert a legjobbnak kell lenni, komoly játék.
Fennmaradni így vagy úgy.
Legjobbnak lenni.
Találni megfelelőt és élni, élni tovább,
lenni, megmaradni,
emelkedő-süllyedő mellkassal
befogadni-kiengedni a szelet,
akár hideg és hasítja a torkot,
akár forró és álmosító, hogy örökké csak aludnánk.

Ahogy fülemet a külvilágra tapasztom,
lassan megértem önmagam.
Felfedezni vélem odakünn minden pici sejtemet,
gondolatom minden egyes egységét,
az egyetemes működési elvet,
mely sosem volt és sosem lesz bonyolult,
amint azt oly sokáig hittük.
A legegyszerűbb, a legenergiatakarékosabb
ösztönszerűen.
Nem kell hozzá tudat.
Nem kell érteni.
Elég létezni a részeként, s néha
az ajándék eszméletben kavarogni
a legfelfoghatatlanabb gyönyörben.
Örökmozgó.
Bármennyiszer.

2005. április, Budakalász

 

 

 

Zümmögő

(- Zolinak -)

 

(Csak ringunk a késő tavaszban, mint két tegnap kikelt szúnyog..
Zümmögünk.)

 

Gondolatom a hűvös fűbe henteredik,
s nyújtózik egyet.
Cigaretta. Az kell most.
Rágyújtunk, füst benn, majd kinn.
Szelíd szédelgés és az égre nézünk.
Szem behuny, kéz néhány szál pitypangba markol,
dongás, döngés, zümmögés.
A kavicsok közt kövér hangyák gurulnak céltudatosan.
Krumplibogár, poloska – ne nyúlj hozzá, mert büdi lesz!
Most nem gondolok a szemétre.
Arra a papírzsepire, ami a bozótban lapul.
Nincs ott és kész.
A fenyőgyanta is nadrágomba tapad, de
nem érdekel. Örülök neki.
Hogy itt lehetek.
Hogy fenyő van és gyanta, hogy zöld fű van és harmatos,
hogy a csöpp madár éneke
- fülemüle! -
szerintem egy kilométerre is elhallik..
Dalolj csak, keresd a szerelmed.
Várd, hívd, én is azt teszem..
és már jön is. Hallom a cipője neszét.
Hallom a csöndjén, hogy mosolyog.
Én meg úgy teszek, mintha aludnék..
mint Csipkerózsika.. – had ébresszen fel..

2005. máj. 3. Jászberény

 

 

 

 

 

Álmosodó

 

A szörnyemet az ágy alatt
elnyelhette a padló vagy mi,
de az biztos, hogy nincs már ott.
Se a rém a függöny mögött.
A szellem sem kopogtatja a bútorokat,
csönd van.
Most csak a fák civódnak
odakinn a széllel, nyújtóznak
a csillagok, a repülők, a felhők után
szagolgatják a Holdat.
Szőlővirág illata csiklandoz,
vagy őrangyalom sóhajtozik annyit
az ágy szélén, nem tudom,
de már álmosodom..
A’ffene.. 21 vagyok.
Felnövök vagy mi.. :-/

(..de azért nem nagyon.)

2005. június 21. Budakalász

 

 

 

Vonatozgató

 

Fel is út, le is út, meg lépcső.
Sok lépcső, és persze vonat, vonat vonat hátán.
Aztán meg úgy érzem magam,
mint egy rajzolt világban,
gondosan megtervezett formák közt.
Még a koszcsík is, ami szelíden lapul
a korlát alján, meg annak két oldalán.
Lapul.
Nézi az utazni vágyókat,
meg a nem vágyókat,
meg a MÁR nem vágyókat.
Ja meg az árusokat: újság,
kürtös kalács, sonkás szendvics,
könyv és poszter és hajléktalanok.
Őket nem árulják.
Csak ott hagyják a kirakatban,
ahová ők maguk ültek be,
kissé talán hivalkodván is
- „maradjanak csak, engem nem zavarnak,
más meg úgy is elfordítja a fejét..”
Csak a kutya.
Az ül mellette, mint egy kőszobor
– rendíthetetlen – télen, nyáron.
Nocsak! Egy zöld szempár suttogni próbál,
még jóképű is, de rossz lóra tett.
Én a Szerelmemhez utazom.
Ezt buktad édes, de mindketten tudjuk,
hogy nem halsz bele – 2 óra maximum,
és már eszedbe se jutok.
Így van ez. Nem is baj.
A sínek, mint az ezüstkígyók,
siklanak az ablak alatt
- Tadam-tadam.. Tadam-tadam.. -
A tüdőm még mindig sípol a futástól,
a szemem még kicsit ráng a stressztől.
Hogy suhantam a buszravárók,
jegyrevárók, árusok, a hajléktalan,
és a vágányok mellett!

Hetedik, hatodik, ötödik!..
– pihenjünk picit, fogy a levegő..
átok cigaretta! – negyedik, harmadik!..
– a szívem pumpál, csak pumpál.. –
második! Ez az! Fél perc, annyi se!..
Kalauz vigyorog – dögölj meg te hülye!
Mindjárt hányok.. jól van, mégse.
Most már fenn vagyok,
csak előre kell caplatni.
Ajtó nyit, ajtó zár. Le is út, fel is út.
Fáj a fejem. Indulunk..

Keleti.. te mocskos, te türelmetlen,
te viszontlátó öröm, búcsúzó fájdalom,
düh és zavarodottság, szerelemszületés..
Többet ölelsz, mint a saját ágyam..

2005. június 21. vonat (Budapest-Törökszentmiklós)

 

 

 

Karmavadászó

 

Mi vagyok én?..
Valami összegyúrt élet Istenből,
porból, ösztönből, észből,
s egy csipetnyi halandóságból.
Vágyom a tapasztalást.
A fájdalmat. Az elmúlást.
Az újraszületést, felsírást, újabb tapasztalást.
Vágyom a karmát.
Játszani a tűzzel – lehetséges jövőkkel.
Mindig csak előre, előre.
Jönni, élni, elmenni.
Szemet felnyitni, lehunyni,
s közben ölni, ölelni, bántani, könyörögni,
csodálni, lélegezni, fulladozni,
halhatatlan lelkemet a halálnak áldozni.

S ti barátaim..
Menjetek Isten dicsőségének hírével.
Mert egy valamim van minden világon,
életen, összeomláson túl.
Szabadságom.
Semmiért nem adom fel.

 

2005. június 23. Budakalász

 

 

 

 

 

 

Lustuló

              

Ahogy itt ülök és nézem,

hogy serceg a parázs,

ahogy itt vágjuk a semmit,

s igyekszünk belőle kihozni valamit..

(teremtés esélyek nélkül..),

ahogy a vodka-narancs

elmélázik a nyelvemen,

a ventilátor arcomba fújja

a gondolatod.

Közhely az egész..

Mégis gyönyörű.

 

Karambol vagyok neked,

libbenő talpú holnap,

kék-arany simulás

álomból eszmélve.

Vonatkattogás, kerengő füst,

szőlőillatú ima sóhajokkal átszőve.

Hiszel bennem?

Én tudom, mi a halál.

Tudom, mi a mélység.

Jártam már ott.

Tudom, mi a repeszek sajgása.

Láttam a Napot a kezdet kezdetén.

A szemtelen kacsintást.

Kapaszkodó értelmet

logikával néhol megtűzdelve.

Botorkáltam.

Felnyalábolt házakat kerestem

vasvillára tűzve,

fajok nélküli revolverneszt,

a Macsu Picsu karjait

gondolat nélküli ölelésre,

de nem találtam.

Semmit.

Csak fulladást.

 

Most már csak benne lenni akarok.

Pont.

 

2005. aug. 21. /Szeged, a Malaccal teljes vágása/

 

 

 

 

 

 

 

Hallgató

                                             

Az a baj, hogy

egy bizonyos kérdéskörön

az ember nem jut túl..

”Mi lesz, ha..?”

De nem teszed fel mégsem.

Nem mondod ki.

Csak kínoz, mint egy

ottmaradt szilánk az agyadban.

Majdhogynem megörjít,

de nem tehetsz semmit,

csak vársz, türöd,

és próbálod elnevetgélni.

És nem gondolni rá.

 

Hallgatás.

És sosincs vége.

 

2005. szept. 3. /Vonat, Hatvan-Budapest vonal/

 

 

 

 

 

 

 

Nem volt itt igazság

 

Én a lábamat

lóbáltam még

és szappanbuborékokat

fújtam a sötétbe,

de te már tudtad

- mert eldöntötted -

hogy jössz.

Nem volt itt igazság.

Senki nem kérdezett semmit.

Hajnalban, félálomban

kézen fogtál és

a fülembe súgtad

alig hallhatóan:

„Itt vagyok..”

és én féltem tőled.

Napról napra jobban.

Te a karodba emeltél

és ringattál - te, a kicsi,

engem, a nagyot.

Elaludtam a tenyeredben..

Fáradtan szuszogtam,

méltatlankodva,

néha fel-felsírva

így is, úgy is,

de te csak ringattál.

 

Most itt ülsz bennem,

porszemnyi élet,

magamban hordalak,

ringatlak,

altatlak tenyeremben

és várok.

Vagy várom,

hogy kell-e várnom téged..

Addig meg felnövök..

 

Csak nagyon ijesztő.

 

2005. szept. 3. Vonat, Hatvan-Budapest

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.