Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2004

2008.09.10

 

Napszerűen

 

Nos, mintha ma
Kissé napszerűbb volnék..
Mosolygok
Akár ki-kitörő vulkánjaim..
Édes láva
Csorog a Föld nyakába
De parttalan a Föld
Hát kifolyunk az űrbe
Ostoba alakzatokat
Hozunk létre
És nevetünk
És száguldunk
Aranysárgán, forrón.

Nos.. igen.
Mintha ma kissé
Napszerűbb volnék..

Égetek
Bágyadt fénybe veszek
Vagy ragyogva rombolok
Láthatatlan ultraviolámmal.

D-vitaminomat adnám
Ha hagynád
De neked semmi nem elég
Semmi nem szent
És én napszerűbb vagyok
Mint valaha.
Vigyázz, megvakítlak
Vigyázz, megégetlek
Vigyázz, kiszárítlak
Elmállasztlak
Megszikkadsz, belepusztulsz.
Nem az én hibám.
Mintha mostanság
Kissé napszerűbb volnék..

Csillag vagyok.
Csillagabb, mint valaha
Kihűlőfélben
Az Andromédán utazom
Férjem a víz
Együtt utazunk
Nászunk a felhő
És mi időről időre
Szeretkezünk.

De naponta
Én magam gyilkollak halálra.
Szívem, színem, fényem
Mindennél gyilkosabb.

..

Menekülj.

Menj, amíg lehet.

Napszerűbb vagyok,
Mint valaha.
Napszerűbb.
Gyilkosabb.
Napról napra halálosabb.

2004. jan. 2.

 

 

 

 

 

 

 

A zavar gyümölcsei

 

Narancsléhez volna kedvem.
Olvasni a cseppek között,
Elsuttogni az almának az igazságot,
És egy körte mellé telepedni.

Most itt vagyunk.
Pislogunk.
Jó így együtt.

A körte sóhajt.
Pislog.
Őrült magjait dobálja,
Köpködi,
Aztán fogvacogva
Kortyol egyet a szőlő levéből.
Na jó, bort iszik.
De tehet-e róla
Az a drága körte?
Nincs mása, csak a húsa,
A vére,
És őrült magjai,
Miket egyre csak köpköd.
Lassan elfogynak..

Izmos fenekét visszahelyezi
A vajas doboz mellé.
Újra sóhajt.
Azt gondolom, megkérdezem
Mi a baj..
De aztán mégsem.
Úgysem érteném.
Tegnap egy nyelvet beszéltünk
De ma..
Ma valahogy nem megy.

Ki kéne pedig hámozni
A bajból!..
Fogamat el nem váshatja.
A narancs igen..
Akár az alma is..
De a körte
Az soha.
A körte édes és mézes
És szemcsés kedve elandalít.

Közelebb húzódom.
Zavarban ránézek.
Elmosolyodik,
Majd lepöcköli orromról
A szöszt.
Egyre inkább zavarba jövök.
Ez valahogy nem szép..

 
Most itt vagyunk..
Pislogunk.
Inkább nem szólunk egymáshoz,
Csak majszoljuk
A zavar gyümölcseit..

Hát..
Volt már jobb is.

2004. jan. 3. Budakalász
 

 

 

 

 

Tiszta pillanat

 

A gyűlölet a félelem
egy magasabb foka.
Tartom neki a hátam.

 

2004. ősz

 

 

 

 

Felejtő

(Leventének)

 

Ki tudja miért és hogy, de beléd szerettem, s ki tudja miért és hogy, de megbántottalak. Próbál az ember menekülni, de nincs hová, és nincs miért.

Meghalok, meghalok..

 

Ha hibázol, csak te oldozhatod fel önmagad. S az ima már mit sem ér, csak a legőszintébb szó: szeretlek.. De ez is csak tökéletlen, korcs utánzata a kifejezhetetlennek, s csak az remeg meg, aki mondja.

 

Hiába próbálok felébredni és hozzád bújni, te csak nézel és azt hiszed, azért nem teszem, mert nem akarom. Takarj be. Adj innom. Ne hagyj itt.

Meghalok, meghalok..

 

Bénán fekszem, köréd fonódva, örök harcban önmagammal. Nincs feloldozás másutt, csak idebenn. De itt is oly sötét. Itt is oly nehéz embernek maradni. Hinni. Élni.. Bocsánatod szívem kilöki: idegen anyag, idegen test.

 

Fekszem köréd fonódva az ibolyaillatban.. s már nem számít mi a hazám: ez az ország vagy egy kihalt föld. Terméketlen a talaj, belé mos az eső, s nem kél belőlem új élet, új energia.

Meghalok, meghalok..

 

Takarj be. Adj innom. Összefüggéstelen hangok. Összefüggéstelen, kiomló lélek. Darabokban heverő élet, puszta létezés – kiszolgáltatott ájulásszerű álmok, mikben a hátadat simítom, a hajadat varkocsba kötöm, és nem marad belőlük más, csak a kioldatlan felejtés.

 

Ne tégy semmit. Lépj tovább. Többé nem alhatok.. nincs hol fejem lehajtanom, otthontalan lélek. Gyomrom üresen kavarog, és nem talállak a szédelgő sötétben.

Meghalok, meghalok..

 

2004. késő-ősz

 

 

 

 

(Gyász

 

Elnémult, didergő, kiomló lélek
Nincs hol fejem lehajtanom
Neved többé nem ejtem ki
Meghalok.. meghalok..

Barázdát vág arcomon a reggel
Nincs most más, csak üres gyomor
Hol múlok el, többé nem számít
Meghalok.. meghalok..

Szemünk tegnap az égre tapadt
mint álmos legyek a légypapírra
Kezed most kialudt gyertya, rideg
meghalok.. meghalok..

 

2004 késő-ősz, Jászberény)

 

 

 

Firka újabban viszonzatlan szerelemről egy egész laza feelingben ücsörögve

 

Olyan az ég, mintha szerelmes lenne, s a fák is a szélbe..

De hát mi ez az egoizmus, mely belőlem folyik kifelé, és mindenben megkapaszkodik?.. Aurám kiterjed a világegyetembe, én aztán csodálkozhatom, ha minden olyan, mintha tükörbe néznék.

A villanyoszlopok és a sínek. Björk. A fagyöngy, ami alatt majd talán egyszer újra megcsókolhatom azt, akinek többé nem írom le a nevét.

Vihar ki, vihar be. Máriabesnyő.

S ha már itt tartunk, Isten is én vagyok. A filozófusok mondhatnak, amit akarnak.

Gondolataim számtalan bolygóként keringenek őkörülötte.. Számtalan bolygóként.

Hogy jól vagyok-e? Hát.. még élek. Ja. Csak ma förtelmesen utálom a tinédzsereket. Meg mindent, ami velük kapcsolatos.

Fagyöngy, fagyöngy, fagyöngy.

Megint fagyöngy. Én meg ülök ezen a sok keréken repülő szigeten a zenémbe burkolózva. Hagyjatok békén. Mindenki. Semmi közötök ahhoz, amin agyalok.

Gurulok.

Be.

 

2004. késő-ősz

 

 

 

Hazafele

 

Most megyek.

Most menni kell.

Megsimogatni a macskát, benézni a hűtőbe, aludni az ágyamba.

Menni kell. Pihenni végre. Hogy múljanak a szemem alatt gubbasztó, ásító karikák. Megbújni a tv előtt csendesen, néha-fel-fel vihogni. Lenni. Otthon.

Most minden úgy vonszolja magát: az idő, ez a vonat, s a táj unalmassága is oly nehezen akar törlődni rövidtávú memóriámból.

Hazaérni. Ahogy a kulcsot elfordítom a zárban. Ahogy a nyirkos cipőt lefejtem magamról. Nadrág a radiátorra. Papa konyhában, Mami az emeleten. Végre csönd. Végre a megszokott unalom. Végre fekhetek csak úgy, egyedül, a plafont bámulva, emészteni az elmúlt 2 hetet:

Levi, szakest, Levi, Tomi, Zsófi, Dávid, gólyabál, Vigu és Zsír és tánc, elmaradt ZH, Olivér, Magdi és Jimmy és Marci, aki Andris, Levi és Zoli, Zoli.

Na de most psszt.. Most csendesüljünk. Olvad a lábam.

Annyi minden.. Mégis semmi. Csak egy érzés emléke.

 

Száguldjunk sebtiben kis vonatocska!

És valaki húzza már fel az ablakot!..

 

Ingázni kéne..

 

2004. késő-ősz, vonat (Jászberény-Budapest)

 

 

 

 

Valami

 

Na. Csak hogy írjunk is valamit.
Szóval most van egy elmúló félszerelem.
És van egy tök más, ami egyelőre semmi.
Hát miért nem tetszik engem megfogni?..
Vagy ha úgy tetszik, miért nem tetszik jobban tetszeni?
A lelkedet kérem.
Adok érte valami mást.
Mondjuk borostyánkő szívemet.
Kell? Most új! Egészen új..
Újszülött vagyok, parafenomén átlagember,
jókora életélvezettel, egy fokkal még kijjebb magamon,
új szinten, egy másik ember életével a múltamban.
Áhh.. büdös. És ködös.
Büdös-ködös. Darts-élvező biliárdos.
Menjünk már valahová.. el.
Ki valahova a határba, meg azon túl,
meg azon is túl. El.
Eleleleleleleleleleleeee..

Fogom a fejem.
Fürdés utáni álmatlanság. Döglődés.
Még nem szerettem senkit.
Sssssssssssssssssss.

 

2004. késő-ősz

 

 

 

 

Csak.. szóval remélünk

 

Először azt hiszed, van valami.

Aztán rájössz, hogy nincs.

Hazudtak neked.

Bűntudatuk alól te oldod fel őket.

Aztán jön a másik.

Azt hiszed, van valami.

Aztán rájössz, hogy nincs.

Hazudtál neki.

Bűntudat? Neem. Te már túl lépsz az ilyesmin.

Nem is hazudtál igazán.

Csak olyan jó volt rá gondolni..

Jó volt felidézni annyi mindent..

De lehetetlen.

Mész tovább. Jársz tovább. Mindenkivel.

Hazugság?

Ki hazudik itt kinek?

Mindenki mindenkinek. Senki senkinek.

Mi csak remélünk. Hogy eljön.

Nincs más esély.

Hát ne haragudjunk má’..

 

2004. tél, Jászberény

 

 

 

 

 

 

Otthonságosság

 

Sms?!

Áhh.. semmi. Egyenlege 300 HUF alatt. Remek. Dögölnének meg.. ez az egész hülye rendszer.. Amerikába bezzeg nincsenek ilyen mobilok. Ott azt se tudják, mi az az Mms. Szar ország.

Na nem mintha a miénk sokkal jobb lenne. Kicsit más. Pfruhh..

Asszed, most verset írok?.. Ehh, persze. Távol álljon tőlem. Én csak leírom, ami jön. Úgy, ahogy jön. Kinyitom agyam kis kapuját: Tessék befáradni. Add a kabátod, felakasztom.. Ülj le, érezd magad otthon.. :) Szóval.. hogy vagyok?.. Áhh.. hagyjuk. Túl sokat nyígtam már ezzel kapcsolatban. A nyígás.. Azt Zsófi találta ki. Olyan nyavalygás, nyávogás-szerű dolog.. bár ez egészen stílusos nyavalygás. Ennek sajátos feelingje van és kifejezettem hozzám kötődik. Nyígás. Ja.

Fázom ebben a piszok lakásban.. Otthon vagy mi. Persze. Egy szoba. Számítógép fele. Kaja. Ja meg még rajtam kívül a szülők, meg a tesó. De mindez semmi. Mert itt vannak még az emlékek. A nagy összeveszések. Az idegösszeroppanás. A lázálmok. És mikor gyomorrontásom volt, az ágy mellett a vizes lavór. De itt a gitár is. A zongora. És Marci, a macska.. Aztán szobanövények, meg könyvek. Sok-sok könyv. Az jó. De van itt piszok hideg is. Meg átsírt éjszakák. Áttanult éjszakák. „Átchetelt” éjszakák. (Xavier..) Meg a vezetékes telefon is. Hangok, képek, arcok, fordulópontok drótokban. Ez itt a XXI. század, kéremszépen. Na meg az otthon. OTTHON.

Holnap megyek el valahova, ami éppen így nem az otthonom.. Nem nagyon találom a helyem. Berény, Kalász. Itt a fejemben jó. Itt a szívemben meg piszok hideg van. Hátamon a cuccaim. A körmömet meg rágom. Már megint. Francba!

Francba az egésszel..

 

2004. tél, Budakalász

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.