Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Zsófi

2013.08.13
 
A merengőhöz
 
 
Hallgatásba burkolózom, 
a csend puha bársonya körbeölel,
jönnek a képek: a rosszak, a szépek, 
a szám mosolyog, a szemem figyel.
Befelé figyel, kívülre nem lát,
látszólag nem is létezel,
gondolatim, eme szent, balga árnyak
kórusa hangosan énekel.
 
Bebolyong az ajtón a fény
- engem ím soha nem érhet el,
lelkem sötét bugyrába zárva
sohasem lesz, ki majd rám figyel.
Jönnek a képek: a rosszak, a szépek,
s a csend puha bársonya körbeölel,
vak szemeimnek sötét világa
lelkedbe temetve réved el.
 
Karácsond, 2013.
 
 
 
 
 
 
 
A szerelem
 
 
Szeretni és gyűlölni, és
Magunkra maradni a kedves emlékével, 
mikor nincs épp velünk azért,
ha már nincs, akkor azért.
Szenvedni mindig a tökéletlen
tökélyben, elvérezni érte 
vagy miatta, szeretni ha jön, 
fogni a kezét akár gondolatban is,
valami jóleső bizsergés a
szív körül, a tudat hogy
van, még ha nincs is.
Az emlékek meggyötörnek 
puszta gondolat formájában, 
csak ő, ő, ő, senki más,
lehetséges a lehetetlenben...
 
Jászberény, 2008.
 
 
 
 
 
 
 
A valóság
 
 
lépdelsz utánam,
szüntelen,
érzem
jelenléted, hiszen
te vagy, mi van.
maga az élet, 
öledbe bújva nem
félek már semmitől,
lopkodva tekintek fel
szemedre, ó, ha
csak egyszer is
rám vetnéd a fényét
talán a
boldogság ragyogná 
be egész életem..
 
 
 
 
 
 
 
Angyal
 
 
Szerelem betege - az vagyok,
soha el nem hagyott angyal,
egyik kezemben glória,
azt ütöm tűzzel-vassal.
Talán jobban ismersz,
mint én magamat.
Külső szemű látnok vagyok,
önmagam vakon tapogatom,
mert elvakított fényed.
Glóriám csak lángol kezemben,
belőle arany patkót alkotok,
Te legyél szerencse fia
ha már nékem az élet 
csak alkonyt adhatott.
Te legyél szerencse fia,
vezéreld látó anyád vakon,
jóhiszemben félreértés nélkül
megyünk egymás mellett hallgatagon.
 
 
 
 
 
 
Az esélytelenek nyugalmával 
        /avagy hülyén ülni egy zh-n/
 
 
A tudatlanság néha fáj.
De most nyugodt vagyok.
Gyomromban űr kotyog,
s emészt a vágy: éhes vagyok!
Ha legalább valami lenne..
Egy picike.
De úr a lustaság!
Minden mozzanat fájdalom.
És nincs segítő puskaság!
Számíthatok bármire.. hisz
én magam vagyok!
Nézd az egér hogy hegyel!
Csúf kis szeme hogy ragyog!
A percet most visszasírom én,
mikor még idő, mint a tenger!
Csak lebegek.
Akkor is, most is.
Ez nem mehet így, Ember!
Tudom hogy tudja hogy nem tudom.
De nem jön az isteni szikra!
Mégis kúszok és lapulok
mit sem sejtve.
Annyira gáz hogy már unom.
Már készül az ördögi lista!
Nyakamra kötél kerül.
Lassan felhúznak.
Itt ma akasztás lesz, Ember!
Semmi meg nem állíthat.
Soha többé Egér! Most 
mindenki boldog.
Hogy dumálnak.. hiszen ők 
túlélték a harcot.
Fehér papírból készül a 
koporsóm.
Piros vérem festi.
Mire az megszárad,
sikerülni kéne
okosabbnak lenni..

Jászberény, 2004?

 






Csillagokban


Ne mondj semmit, inkább
köszönj, és
hátat fordíts nekem,
mintha sose lettem volna.
Így lesz jó.
Így lesz a legjobb ezután,
ne is halljalak soha
lábod dobogását
ne hozza újra a szél felém,
ha már nem vagyok
olyan, mit elképzeltél,
csak esendő halandó,
mint a többi,
ki szóra sem érdemes.
Úgy érzem, mintha
elszakadt volna valami,
ami fontos neked, meg nekem,
de eddig nem tudtam róla sohasem..
Várd a telet, várd a végét,
itt a közepe azt hiszem,
ez csak az lehet, mert
mi más lenne még ettől is
kegyetlenebb?
Szokjuk..
Nem fogom..
Nem szeretném.
Akkor se, soha,
mert fontos ám, hogy
elhagyd e szobát hirtelen,
és kilépj oda,
hol vár a fény,
mert ott vár rád minden remény..

Jászberény, 2004






Dal teázáshoz


Nedves fűben fekve
ölelj magadhoz.
Sima szélben állva
ölelj magadhoz.
Napsütésben ülve
ölelj magadhoz.
Ölelj magadhoz.. 

Álmok erdejében
ölelj magadhoz.
Simogató fényben
ölelj magadhoz.
Vágyaknak medrében
ölelj magadhoz.
Ölelj magadhoz..

Ölelj míg szép a világ,
ölelj, mert ki ölel át?
ölelj még itt vagyok hát,
vagy ölj meg..

Ölelnél még holtan is,
tudom,
ölelnél egy fáradt hajnalon,
ölelnél, míg bírnád, gondolom
nem is kell ezt kétszer 
mondanom..

Ölelj hát, míg világ a világ,
csak te meg én,
a halál röhög,
ölelj, ne törődj semmi mással,
mondom én:
az élet örök..







De szeretnék

Lehetetlennek lenni ím..

Akarjunk újabb észlelést
vagy ész-lelést vagy mit.

Inkább lennék egy
denevér, aki szeretne egy 
másik denevért, vagy egy 
UFO-t. És olyan kis
fényes pontocska akarna
lenni, ami gyorsan megy.
Meg mindenek.

Vagy inkább lennék egy
menyét, aki megette a
menyét, aztán meg 
elszaladt. Vagy inkább
a hajnal akarok lenni,
ami követi az éjt, és
szerelmesek egymásba. Az
alkonyattal meg rokony.

Vagy inkább egy hajszál
akarok lenni a Pinokkió
fején amitől hosszú lesz
az orra, mert a hajszál
mondja meg az orrának
amikor hazudik.

Vagy sunyin néző szem 
lennék, ami nem hagy
nyugodni akkor se és
most se. Lennék egy 
kockás ing, és valaki
felhúzna, és boldog
lennék hogy hozzáérek 
a bőréhez. Vagy lopott
szúnyogcsípés lennék a
karján, és akkor mindig
engem vakargatna és akkor
rám lenne figyelve.
Véresen persze sikítanék.

Vagy lennék egy csempe
a fürdőszoba falán, és 
zuhanyzáskor mindig
vizes lennék, és utálnám,
és utálnék csempe lenni,
mert ugyanolyan lennék
mint a többiek. Esetleg
elrepednék egy kicsit jól.

Vagy macska talpában
lennék egy sárdarab
a puha párnák közt, és
utálna engem kiszedni,
mert húznám a szőrét,
de a végén engednék, és
jól otthagyna engem egy 
elhagyatott helyen.

Vagy lennék egy vécépapír
guriga, bár az nem szívesen,
de nélkülem szar lenne
az élet. Ez tény.

Vagy inkább angol házi lennék, 
és mindig megcsinálnám
magam, és ezért én lennék
a legjobb angol házi a
világon. Vagy néha csak
egy kis mag lennék a
földben, aki repesve
várja, hogy előbújhasson
a Nap hívó szavára.
Habár most is az vagyok.

Én lennék télen a fagy,
és a hó lenne az én lelki
társam, és mindig együtt 
lennénk, és jól megértenénk
egymást. Így. Néha maga
az alkohol lennék, hogy
jól megbolondítsak mindenkit 
aki megisz, és
kitárulkoznának a szívek,
és boldog lennék. Esetleg
néha a gondolat lennék, 
és cikáznék a fejekben
nevetve gonoszul, és jól
becsapnám az agyat, meg 
érzékelnék. És néha
énekelnék is, jó hangosan
mikor senki sem hallja,
vagy mindenki, és
tudnám hogy szép vagyok,
és elégedetten adnék
hangot a világnak.

Vagy néha csak egy 
hangyaláb lennék,
és vinném a kis életet,
és beletartoznék a 
közösbe, majd a végén
rám taposnának, hogy
fúj! Hangya! Ez mind 
én lennék. És én lennék
a gólya csőrében a béka.
Halálra ítélve! Meg a
szerencsehozó piros
alsónadrág is én lennék.

Mert csak. Vagy a
szeme színe lennék, ami
nem tudom hogy milyen,
de azért elbűvölnék
mindenkit, főleg valakit,
aki nézegetne mindig, 
de nem tudná, hogy 
milyen vagyok. De
a legfőbb az, hogy nagyon
sokoldalú lennék. Mint a
vasúti sínek párhuzamban.
Ha lehetnék..

 
Jászberény, 2008

 








Éjmanók


Sötét korban születtem én,
szemem fényt nem láthatott,
sötét korban nőttem én fel,
ennek folytán vak vagyok.

Nem jön fény, mit várva várok,
s hiába mutatsz csillagot,
füstös szempár, mely oly rideg,
nem láthatná lábnyomod.

Fényben élő gazdagságot 
nem mutat nekem soha,
társaimmal összebújván
sötét barlang oldala.

Éjbe tűnő éjjel élők,
mert mi mind azok vagyunk,
fényt gyújtunk egymás szívében
így élünk és álmodunk.






Hm


Amikor még
sokkal kisebb voltál, 
mint most vagy,
és ott ültél a csücsökben, 
bújva,
az oly furcsa volt nekem. 
Egy másik éned, amit 
nem ismerhettem sosem.
Naphoz Holddal
fejkendős lány, kit
Anyámnak nevezhetek.
A mindenség anyja,
kicsiny lény,
törékeny szellő-szerű
fogantatás..
Rád nézek újra, újra,
szívem facsarodás közben 
melegszik, ahogy
gondolatim ontom,
ontnám néked,
ha lennél mondjuk szikla,
mely szilárdan áll
a hegyormon, s a 
szél borzolja..
 

( Köszönöm, Szívem! :) - Khlorike)







Hold-dal

Amikor már a Holdról is Te jutottál eszembe,
azt hittem hogy vége lesz a szavaknak
és ott kezdődnek az érzések.
Nem így lett. Így volt, de nem így lett.
Amikor már úgy eltűnsz, hogy azt se tudom ki vagy,
akkor lennék boldog Nélküled.
Akkor leszek szomorú Veled.
Amikor már alig várom, hogy 
megcsillanjon fényed az 
esti sötétben, akkor leszek boldog.
Dagad - mondom magamban.
Helyetted is dalolok, teljes fényedben nem szeretlek,
csak ha kicsi és csúnya vagy.
Amikor eltűnsz az nagyon fáj.
Nem sokáig lesz már ez így - mondom magamnak.

Karácsond, 2012.







Egymásban élünk


talán nem tudom talán.
hogy mire gondolsz most,
és mire gondolok most..
ott vagy már a véremben,
szívem minden dobbanásában,
bőrömet égeti a
hiányod. lassan,
forrón csúszik lefelé
nyakamon a kezed, ahogy
szorít a vágy,
a vágy, amely szétfeszít belülről,
marja a gyomrom, a torkom is,
mint a limonádé, melyben
túl sok lett a citrom véletlenül..
minden hangulat rád emlékeztet,
cigarettafüst, gonosz homlok,
simuló szavak, miegymás.
rohanó kezek, mintha a
bőröm alatt matatnának szüntelen,
vagy csak a véremet érzem ahogy
zubog, ha hozzám érsz..
kimondatlan sorok, melyek
nyelvem hegyén pattogva
követelőzve kopnak elő a mélyből, 
amit szívem sötétje diktál.
a hiány a legmegfelelőbb szó arra,
amit érzek. pillanatok
töredéke alatt változik és állandósul
a tudat, hogy egymásban élünk.

Karácsond, 2009.







Kimondatlan


Én ezt tudom, csak mások 
kimondják helyettem,
hogy belém szerettél,
hogy beléd szerettem
hogy folyvást isszák a 
szavaid a szám,
és mindig érzem, hogy
szükséged van rám..

És mindig az lesz, hogy
ott vagy mellettem,
mert belém szerettél,
mert beléd szerettem
a szemed tüzénél 
fénylő világ
óv bennünket, mint
madarat az ág..

Karácsond, 2009.







Kísértés

Lámpaoltás után
mondjuk úgy, hogy élek,
árnyékoknak falán
hallgasd mit beszélek.
Lehunyt pillád alatt
ballagok majd halkan,
mérget csepegtetve
suttogok a falban.

Kezeidnek nyomán
lágy bőrödhöz érek,
húzz, csak húzz magadhoz
pár percén e kéjnek,
szédülő folyosón
elkapnálak lopva,
csókom íze helyett
bánatodba rogyva.

Olvadó világnak
gyertyafényes átka,
falamból feltörő
sikoly kiáltása,
vérét veszti minden
amit néked adtam,
értelmem feledvén
tovatűnök lassan..






Lassú tánc


Beszélek a csendhez. Meghallgat.
Valami szoba falába vájtam körmöm.
Szemem a villanykörte-nappal tangót járván olvadoz,
sírom halk szava rezeg a szélben,
s csendre int a magány
dobbanok a széllel, lefújom helyette a port
a szikár csontfák ágairól,
és dalolva körtáncot járok a mindennel..
A lámpa csíkja három pontba részegül,
fényét kitölti rajtam lassan, tehetetlenül.
Fáradékony elmém zúg a szélben,
együtt tobzódom vele, mint fűszálak az éjben.
Agyamban összekuszálódott zsinórok égnek szétszakadva..
szép helyett jó, jó helyett rossz, rossz helyett semmi..
Semmi, csak árnyék és lélek.
Sóhajuk vígan tör az ég felé, hogy
bűnös csillagzat alatt újjá születhessenek.
Gyermeteg álmok, édesen megcsappanó szikrák zaja ez,
neszezés, gondolatmenet, nyikorgó kerekek..
Folytonos-fordított fekete-fehér,
vakáció helyett űr, és szabadság, szabadság!
Csak szállok, szállok, szállok, minden visz
egyre jobban szédülök, s adnék még magamból
de már nem bírom a menetet, nagyon erőltetett..
Radnóti helyett József Attila, tüzek és átkok,
világok sokasága rajtam, cipelem magam végig,
fáradok, mert már túl nehéz vagyok a terheimmel
együtt, melyek a lelkemet nyomják bizonytalanul..
Csak bántódom, idő nincs, ép nincs, varázs van.
Érzem ahogy elköt és csak sodor ez a folyam,
hali-gali helyett összerázás, hogy
kijöjjön a művészet legcsekélyebb foka,
ocsmányul és nedvesen másszon elő gilisztaként,
de haladéktalanul!
Csak össze-vissza kucorgok magamban,
elvont dolgok jönnek körém, vigyázok el ne
hagyjanak mint mások,
akikbe hitem vetettem egykoron.
Lassan maradék erőm is elhágy. Vissza soha nem jöhetek.
Elmegyek érted majd egy más világon, itt már
szégyellném az őrület határát, de miattad
még képes lennék akármit is cselekedni
önuralom nélkül.
Vak vagyok és bujdosom világom darabjait
keresgélve, hogy összerakhassam amit már
fel kéne vázolnom talán.. Magam, magam. 

 

 

Jászberény, 2004




Lopott


Lopott könyvek,                                              
lopott lelkek,                                                    
lopott álmok,
lopott csendek.
Lopott bókok,
lopott estek,
lopott csókok,
lopott testek.

Lopott szavak a
lopott szélben, 
lopott alak a
lopott térben.
Lopott öröm, 
lopott bánat,
lopott én, és 
lopott társak.

Lopott székek, 
lopott asztal,
lopott ágy,
amely marasztal,
lopott világ, 
lopott élet,
lopott minden
amit érzek.

Lopott kezek, 
lopott lábak,
lopott érzék, 
lopott vágyak,
lopott dohány,
lopott tűz,
lopott füst és
lopott bűz.

Lopott név és
lopott éj,
lopott órán 
lopott kéj.
Lopott szem, mely
lopva néz,
lopott száj, mely 
lopni kész.

Lopott szív és
lopott ész,
lopott gyöngy és 
lopott méz,
lopott titok,
lopott játszma,
lopott tettes 
lopni vágyna!

Lopós tagunk
lopni készül,
egy kis részt a
nagy egészbül,
lopni szép és
lopni jó,
lopni csak 
szívszaggató!

Lopott holmik 
lopott várban,
lopott szívem 
lopott zárban.
Lopott érzés,
lopott élet,
mit ér az, ha
lopni vétek?

Jászberény






 

MegérteleK.


Érdekelt volna..hogy milyen lehet 
egy pillanat csak veled..
milyen lehet mélyen a szemedbe
nézni közelről..milyen lehet a
csókod íze..hogy hozzád bújni
milyen lehet..vagy magamba
szívni édes illatod..milyen lehet
tested remegése..érezni a 
szíved, ahogy ver..hallgatni a
hangodat..vagy ölelni 
szakadatlanul..milyen lehet?

Érdekel..

-

Milyen lehet?
Ellopni egy percet veled,
sötétben bandukolva fogni a kezed,
kapaszkodni halkan beléd, amíg lehet?
Vinnél csak el.. vágyom ám,
vágyom rá, hogy üres fejjel, kiélt aggyal csak a tiéd legyek,
csak egy pillanatra is.. ha lehet.
Megtudni minden gondolat-menetet,
mindent, mi felszakadt bennem,
mit a szeretet bódít már csak,
mert feledek. Kényszerülni feledek,
mert sosem leszek tiéd, tudom,
csak vágyálmok kergetnek hasztalan,
kínoznak vígasztalan, egyre és kevésbé,
majd elmúlik ez is ne félj - mondom magamnak
helyetted, mert más már nem maradt
kinek mondhatnám a kérdésre a szavakat.
Feledek..

-

Ha magammal vagyok, Veled vagyok.
Magányomban érlek Téged,
szíveid szavamban, hallgass!
- én már inkább nem beszélek.

Hallgass! Nyelved ne érjen,
fogaid között ne szisszenjen szavad,
hiába is mondaná szemed,
ha nyelved úgyis tudja, nem szabad.

Hallgass. Hisz csak a gondolatok beszélnek!
Ne higgy nekik, mindig csak hazudnak!
Elhazudják Rólad azt a képet
mit meghagytál magányos magamnak.

2012.07.17.


-

Nincs kenyerem, nincs poharam,
nincs hangom és
nincs bogaram.
Te vagy, mi van.
csak Te vagy bennem,
hiába akarom, nem eresztem.
Nem eresztlek, húz a tudat
szüntelenül csak hívogat,
Te vagy mi van, szélben huzat,
napkeletnek a napnyugat..

2012.10.18.





Nincs kegyelem



Emlékek nélkül élek én,
életem, mint egy képregény.
Múltam nincs, jövőm nem lesz soha,
életem így lett ily mostoha.

Érzelmek nélkül élek én,
pohárként üresen állva,
várom, hogy valaki megtöltsön,
eddig még hiába várva.

Eszmélet nélkül élek én,
kiköltözött a lelkem,
lyukat rágván a fejembe,
csak hogy e testbe ne kelljen
megszenvednie mindattól, 
amit tőlem kaphat,
hisz csak akkor élhet bennem,
ha megleli a nyugalmat.

Megnyugvás nélkül élek én,
örök harcban állok,
a lélekkel, melyet egykoron
töltött belém az átok.
Hangja nincs, csak mar belül,
menekülne ha bírna,
de ezt adta a sors nekünk,
így hát együtt szenvedünk,
ő visz ím a sírba.

Karácsond, 2012.







Piros kötél


Jöttem hozzád piros kötéllel,
akaszd a nyakamba, vérezzek!
Szánalmad helytelen, romba dőlt életem,
húzzad, csak húzd amíg lélegzek!

Túl sok a szép és túl sok a jó,
kötelem is piros fekete helyett,
ne kérdezz semmit hogy miért jöttem,
csak rakd a nyakamba és jól tekerd meg!

Ölj meg! Rosszabb ha bármit is teszel
mert úgy fáj mindig ha nem vagy velem,
szánalmad helytelen, fájdalmam végtelen
ezt tette velem ím a szerelem!

Ölj meg, mert túlélni nem fogom
hogyha nem leszek tied majd egykoron.
Romba dőlt életem, Te vagy a végzetem
ezt tette velem lásd, a szerelem.

Jászberény, 2005.







Ringó


Szállunk a széllel szabadon,
ülünk a téllel vonaton.
Téllel ülünk télen vonaton, 
széllel szállunk szépen szabadon.
Lábunkat vetve megyünk előre, 
vonatkattogás hallik belőle.
Szállunk a vonaton 
és ülünk a széllel,
otthagyjuk a hóban
nyomunkat a téllel.

Jászberény, ?







Semmiség


Nehezebb vagyok, mint
csigának a háza
nem akar múlni
lelkemnek nyomása,
nem akarom azt,
hogy üres legyek újra,
szívemnek rejteke
újra fel van dúlva..

Nem akarom azt,
hogy újra rossz legyen,
szívemre lakatot
csak a bánat tegyen,
felszínes mosolyok
fessék be arcomat,
mialatt a mélyben
marcangol a tudat.

Egyedül vagyok
az egész világon,
nincsen aki higgyen
talán csak ha álom,
álmok útján járva
boldog lennék újra,
hogyha lenne, kiért
szívem újra gyúlna.

Jászberény, 2008.








Számtalan szemtelen


Szemek tetszenek
múlt vidékről,
kutyafuttában elkapott
szem-pillanatok,
mindent elsöprő
szempilla-tanok
késztetése hogy elbújjak,
szemből ki és szembe be,
akadozva, tekeregve
bújnék, ha el nem hajtanak. 
Csak nézz rám!
- egy pillanat alatt
kiveszek valami 
érdeklődést 
szemgödröd 
márvány tükréből, s
megőrzöm magamban.
Rád villannak a
zöld macskaszemek,
ejnye! Jegyezd meg 
jól, hiszen holnap már
nem fogsz emlékezni rájuk,
csak vajmi kis zöldre..
Nem baj, biztos csak a 
fű volt. :X

Karácsond, 2012.







Szédület


Kapd össze magad
az utolsó tánc immár
eljár, csak
szédülünk és fordulunk,
egymással vagy egymás nélkül
mindörökkön.
Huzatot von körénk az éj,
hallgatagon lábakra lépünk,
mindig csak a
szemekbe nézünk,
igazság, ó hol vagy?
Szenvedély miért jössz?
Látom a lángot szemedben,
hiába is tagadnék bármit
elvesztem. Szédülünk,
fogjál, mást nem kérek én..

Karácsond, 2012.





Szerelmes vers



Szeretlek.
Nem is tudom, hogy miért.
Megmondhatatlan, felfoghatatlan.
Mosolyra húzódik a szám és
díszbe öltözik a szívem
ha csak rád gondolok.
Viharok dúlnak a lelkemben ha
itt vagy, néha
jóleső macska dorombol.
A bokrok között
megnyugvás jár,
az asztalokon a
szél kopogtat jöttödre.
Figyelsz, tudom hogy
figyelsz, látom.
Még ha mögé is képzelek
dolgokat, s még ha
nem is minden van így vagy úgy,
akkor is tudom.
Érzem a birizgáló számítást,
érzem ha azonos a 
hullámhossz éppen,
olyankor lelkemhez simulsz,
s megnyugszom.
A végletekig megnyugszom.
Szeretlek. Jobban a szélnél..

Karácsond, 2013.







Szösszenetek

Téged kellene kihozni 
magamból mindenáron,
én próbálom,
de sohasoha nemmegy,
mert te nem akarod tudom,
csak vársz a kötél végét fogva,
néha megrántod hirtelen,
nem tudom mire vársz,
valamit mondhatnál 
igazán nekem,
de ha nem hát nem,
így éljek boldogan,
a kötél másik végét
fogva bizonytalan,
álmokból élő vágyakon,
várva-várót
várva-várni nagyon..

---

A semmi ágán ülök éppen,
s nézem a hópelyheket ahogy 
szállnak lefelé, ha látnám, 
mert rég elmúlt már, 
ahogy az időkerék forog, 
lassan tovaszállnak a gondolatok..







Tündérkert


És végig csak Rád gondolok,
miközben
bolyongó ujjaimmal 
lágyan lapozom
gondolataim sorát,
veszett pillanatok..
Mert az vagy, ami vagyok.
Lélektől megfosztott
üres testek körbe,
kergetvén a gondolatot.

Mert mindig csak Rád gondolok,
miközben
földi lényem nyomot
nem hagyott,
s kisujjként, árván,
esedezve sorvadok.
Mily gonosz,
kegyetlenül veszett pillanatok.

Írni nehéz, 
sírni kár ha boldog vagyok,
midőn zokszó nélküli mondatok
hagyják el nyelvem ölét nevetve..
Mert az vagyok.
Kegyetlen játékok veszett bolondja.
És mindig hazudok.

Gyöngyös, 2009.







Való-álom


Elfekszem a reggelt,
testem alatt a dél ébredt immár,
vicsorgó fogakkal köszön - jó
nap.. 
- ha lenne, ha nem lenne elfeledve
félig keserűn. Ámulnék, ha jön az est,
- már itt? Csak csodálom, minő pompa!
Az éjszaka ráncai nem látszanak soha,
csak álmodom beléjük a fodrokat.
Ránctalanul feszegetik arcomat
az éj árnyai. De mi lesz már?
Szegény reggel összenyomva 
süpped az ágyon! 
Hol vagy?
Keljél! Várjad újra
ránctalan gyűrődését a múltnak,
mit az éjszaka fényei gyalulnak,
s a dél foga rág: íme a valóság!


Karácsond, 2013.







Zavar az avarban


Vonzó hibák körbevesznek
számtalanszor megremegtet
ordítok a sötétben, de
nem hallja meg senki sem.
 
Fények jönnek készakarva
én meg csak megyek dalolva,
szemem körbe tekergőzik
vonz a vágyad kedvesem!
 
Hangok mondják: mért akarnád?
Felejtsd már el!
Száz arannyal kecsegtető
baljós hírű idegent.
 
Nyakam húzom szégyenemben
itt a lyuk az életemben
tíz madár se húzna, még
ha rántanák is rendesen!
 
Visszanézek félve: hol van?
Hang suhan utánam onnan-
merre vágynál, merre vágynál?
Súg fülembe csendesen.
 
Tudni vélem hogyha kéne 
ejtsek inkább az egészre?
Hull a könnye, hull a vére
jaj nekem most mit tegyen?
 
Rest a harcos szembeszállni
inkább fogja óva várni
megfelelő alkalomra 
tudni fogja hogy legyen.
 
Merre menjek, merre várjak,
rendbe mindent hogy találjak
ígéretes szellemekkel 
alkut kötnék esztelen!
 
Jóba híve, rosszba bízva
verjen vissza hogyha bírna..
Szenvedjél csak rusnya dög,
győzelemmel én jövök!

Jászberény, 2008.







Gyengeség

 
Erőt vesz rajtam a gyengeség 
ha csak rád gondolok,
hogyha érzem az illatod.
Összemosódtok.
Mindahányan vagytok,
betöltitek nekem az
egész kört
ördögien, tudom.
Hullámok hátán utazom,
a kettő nincs együtt jelen
térben bármi lehetséges amely
lélekben sosem.
Mocskos szavak tisztára mosnak,
primitív elmék eltaposnak.
Sorvadok.
 
Karácsond, 2013.
 






Átirat

 
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
akit ezért még meg is vernek,
s ki kosztól és mocsoktól véresen
csak téged imád szemérmesen..
 
Szeretlek, mint fényt a termek,
amit a lélek még fölemelhet,
s a villámló lelkű istenséghez
egy örökkévalón át kiáltozni képes.
 
Szeretlek, mint lángot a lélek
mikor az éj-lepkék odaérnek,
s a lámpafénytől megrészegülten
kóvályognak ellenszegülten.
 
Szeretlek, mint test a nyugalmat,
amikor minden úgy ellazulhat
hogy szinte magától foszlik és árad
s viszi magával a legbelsőbb vágyad.
 
Szeretlek, mint az élet bolondja,
ki önhitét csak magának rontja,
s nyomasztó emlékképed révén
sorait csak önmagának ontja.
 
Úgy élsz bennem akár a vérem
ahogy a véren az életet értem
ahogyan omlik, és szakad, és érzem
mikor a szívemet érted kitépem.
 
Szeretlek, jobban a szélnél,
jobban, mint amit te magad kérnél,
szeretlek, s számít, mennyit is érnél
ha utamon immáron Te kísérnél.

Karácsond, 2013.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.