Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2018.06.27.

2018.06.27

Megvallás. Mostanság ez áll a középpontban.

Jó pár éve kezdtem el tudatosan csinálni.

Hogy mondjuk katolikus templomot látva keresztet vetek. Nem csak kis keresztet rajzolok a szívem fölé, mindezt oly diszkréten, mintha csak épp vakaróznék. Nem, nem. :) Rendesen keresztet vetek. Mielőtt bárki megvádolna magában, hogy magamutogató vagyok, meg hogy a valódi hit a szívben van stb., jelezném, hogy persze, ott is van, de külső jele is kell legyen, mint minden belülről fakadó dolognak. Kell, hogy látsszon, hogy Krisztushoz tartozom - még ha mégoly tökéletlen is vagyok (ami határozottan így van, és ez nem álszerénység). A katolikus vallás jelekből is áll. Egy kereszt mondjuk a nyakamban. Egy keresztvetés a templom előtt. Olyan ez, mint hogy hordom a jeggyűrűmet: jelzem, hogy igen, elköteleződtem. Ha találkozunk a férjemmel, megcsókoljuk egymást: igen, összetartozunk, szeretjük egymást. Ekképpen gondolom a keresztvetést is. Jelzem, hogy: igen, katolikus vagyok, igen, Krisztushoz tartozom, igen, ez nekem fontos.

"Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van." Mt.10,32-33

Vajon nem az volna-e képmutatás, ha nem tenném? De. Az ember nem szolgálhat egyszerre két úrnak. Egyre kevésbé szolgálok hát a világnak.. és azt hiszem, egyre megosztóbbá válok. Ezt nem lehet langyosan kezelni. Vagy hiszek, vagy nem. Vagy megházasodom, vagy nem. Vállalom a következményeket, elköteleződöm és kitartok. Ez a felnőttség. Ez a döntés.

A múltkor a villamoson két nő beszélgetett. Fel voltak háborodva, amiért egy pap nem keresztelte meg a gyerkőcöt, mert a szülők nem voltak egyházilag összeházasodva. Egyrészről igazuk volt, mert a gyermek nem tehet arról, hogy a szülei mit tesznek vagy nem tesznek. Emellett ha valaki nem hívő, az egyház a polgári házasságkötést ismeri el örök érvényűnek, hasonlatosan a hívők templomi esküvőjéhez. Úgy tűnik, a pap valóban hibát követett el, bár mivel nem ismerem részleteiben az esetet, inkább csak csendben bólintok.

Másrészről viszont nagyon érdekesnek találom az egész kérdésfelvetést. Ha valaki nem hívő, miért akarja megkereszteltetni a gyermekét egy olyan vallás hitére, amelyben nem hisz?.. Ha nem hisz benne, ha alapvetően semmi kapcsolata azzal a vallással, akkor milyen alapon mond ítéletet a vallási vezetőkről, miért várja el, hogy azonnal térdre boruljanak előtte, hogy most éppen egy szentséget akar kiszolgáltattatni, mert az a divat - mert szép?.. Ez a templomi esküvőre is vonatkozik. Sosem értem, hogy miért akar valaki templomban házasodni, ha köze nincs ahhoz a valláshoz. Nem úgy éli az életét, nem is törekszik, semmilyen módon nem vesz részt a közösség életében, nem támogatja az egyházat. > Én nem adok semmit, de ha nekem kell valami, akkor most rögtön és azonnal, vagy különben az egyház ilyen-olyan-amolyan, és nekem ne mondják meg. < Lássuk be, ez nem túl korrekt. Igen, szép a templom. De ha Neked nem jelent semmit, ne gyalázd meg mások hitét, és ne "képviseld" a katolikus hitet a rokonaid/barátaid előtt azzal, hogy ott kötsz házasságot. Ne csináld csak azért, mert az úgy szokás. Aki hisz, annak jelent valamit. Ha Te nem hiszel, hazugság lesz minden szavad. A fehér ruhától kezdve, minden. Mert a fehér ruha a tisztaságot jelképezi. A tisztaságot, mint házassági készület, de minimum a szentgyónás utáni tisztaságot. Mégis mikor jutottunk el oda és miért, hogy azt gondolják a nem vallásosak, hogy mindent megtehetnek, mert ez csak játék? Nekünk nem az. Semmi mást nem kéne tiszteletben tartani, csak ezt: nekünk nem játék.

A két hölgy a papok szidása mellett még azt is elmondta, milyen szemét az egyház, hogy mindenbe "bele akar szólni": pl eutanázia, abortusz. :D De most komolyan, ez olyan, mintha az építésszel szemben kikérnénk magunknak, amiért a tervet úgy rajzolja meg, hogy az épület biztonságos legyen - > mégis milyen alapon, ha én márpedig a mennyezetre akarom a zuhanyfülke alját szereltetni?! Mi köze hozzá?! < - Hát csak annyi, hogy Ő ehhez ért, ez a szakmája. Nem kell felkérni, hogy segítsen és nyilatkozzon, lehet csinálni a saját fejed után is, csak annak meglesznek a maga következményei.

Nem tudom, de nagyon unom ezeket a beszélgetéseket. Mindenki jobban tudja, hogy az egyháznak mit hogyan kéne mikor merre. Már elnézést, de próbálná megmondani valaki ugyanezt a zsidó vallásúaknak, a muszlimoknak, vagy akár a melegek szakszervezetének. Hűha, most felszisszentünk? Miért? Vajon miért nem lehet egy katolikus vallásút éppen úgy tiszteletben tartani, mint egy zsidót, egy meleget, egy muszlimot? Megmondom, miért. Mert van valaki, akinek éppen ez a célja. Ott van ő a Biblia legelső könyvének legelső lapján.

...

Szóval az történt, hogy beszóltak. A héven nyilvánosan megpróbált megalázni két fiú: fennhangon, trágár szöveg kíséretében röhögtek, hogy én imádkoztam. Mert keresztet vetettem. Ők emellett felrakták a cipőjüket az ülésre, és hangosan nézték a telefonjukról a meccset. "Keresztény Európa".. hagyjuk már. Egy katolikus legyen mindenkire tekintettel, és fogja be a száját. De ő belé nyugodtan bele lehet rúgni. Az ellen nem emel szót senki. Sőt, akkor jó keresztény, ha odafordítja a másik orcáját is. Pár dolog jelentését át kéne ismételni..

Valakinek elmeséltem, s azt írta vissza: akkor boldog vagy.

"Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is." Mt.5,11-12

Hát.. ujjonghatnékom éppen nem volt. De elgondolkoztam: részt vállalni - még ha egész kis részben is Krisztus szenvedéséből, megaláztatásából.. Ráadásul meg is érdemlem, hisz képmutatónak számítok, mivel nem vagyok bűntelen. Épp aznap sok olyat kimondtam, amit nem kellett volna.. és ha ki se mondom, általában sok olyat gondolok, amit nem kéne. Van még mit fejlődni, belülről átalakulni a krisztusi új emberséghez. Megbánni, meggyónni, és újra elhatározni, és csinálni. Frissen, éberen tartani a lelket.

Aztán, mikor elgondoltam, hogy tényleg részt vállaltam, egy fájdalmas hála töltött el. Fájdalom a megaláztatásért. Hála ennek a kegyelméért. Mert hát gyakorlatilag Isten válaszolt a megvallásomra: tessék, ez az ára, ha követsz engem. Így is megteszed? - Így is megteszem. Na és tessék, máris boldog vagyok, mert kifejeztem a szeretetem, és mert már én is szeretve vagyok. Érzem, ahogy az Isten átölel. Szép találkozás a megvallásban.. fájdalmasan szép összekapaszkodás a csöndben.

...

Olyan nehéz Isten közelében maradni.. hiszen a világ minden áron próbálja elnyomni ezt a csöndet!.. Ezt a csöndet, amiben találkozhatunk, amiben új erőt meríthetek: nincs csönd szinte sehol. Mindenhol telefonálnak a fejemtől fél méterre, zenét hallgatnak, üvöltenek, gondolkozni sem lehet, nemhogy imádkozni, beszélgetni a csönd Istenével.. óhh, de nehéz!..

Egy gyóntató atya egyszer azt mondta: akinek az emberekkel van baja, magával van baja. Elismerem. Bajom van magammal. Az Istenkapcsolatommal. Magammal. El kell menni gyónni.. csak az segít: az alázat és a megvallás - a gőg és a képmutatás ellentétei. Megvallás.. minden nap, minden percben.. kemény sport.

...

Aki nem érti, kérem klikkeljen tovább.