Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2009.11.08.

2009.11.08


Lakik nálunk egy néni. Ő édesapám nagynénje és 87 éves lesz januárban. Azért került hozzánk, mert elesett a lakásában, ahol már egyedül élt pár éve, mert a nővére (apukám édesanyja) meghalt. Valószínűleg a karja eltört, de nem engedte, h orvost hívjunk, h legalább a mentősök megvizsgálják. Wcre nem tudott kimenni egyedül, nem tudott enni, csak feküdt egész nap. Szóval magunkhoz vettük, amíg felépül. 3 hónap múlva felépült, akkor kijelentette, h most már Ő nálunk marad, adjuk el a lakását.

Most már több, mint egy éve itt lakik. Nem hajlandó mosakodni, nyáron elviselhetetlen volt a szag. A tévét és a rádiót üvölteti, mert a füle tele van tömve vattával. Minden csak őkörülötte forog.. ha vmi tetszik neki, az egyből az "övé" - az ő virágja, az ő cicukája, stb. Ha zenélek, akkor szerinte neki adok koncertet. Mondhatom, baromi idegesítő, amikor próbálgatok vmi dalt eljátszani gyakorlásképpen, és ő beáll az ajtómba és megtapsol. Bemászkál a szobámba, ha nem vagyok otthon..

Nem az a gondom vele, h öreg. Valójában az a gondom, h olyan amilyen. H annak idején áskálódott anyukám ellen.. és h mielőtt én születtem volna, közölte, h nem kell még egy unoka. 18 éves koromig nem is hallottam róluk, azt hittem, a másik nagymama nem él.
Aztán mikor idekerült hozzánk egy éve, akkor meg ellenem kezdett áskálódni apukámnál a hátam mögött.

Még csak nem is ismer. Még csak nem is ismerem, mégis a reggeleimet azzal kezdem, h pucolom az össze-vissza szart wc-t utána.. meg az összekent kilincset.. meg az ajtót.. meg a kapcsolót. Aztán ha hazamegyek este fél11kor a munkából, újra kell fertőtleníteni az egészet, mert megint olyan. Közben hallgatom a Nótatévé harsogását. Közben felfordul a gyomrom a szagtól, amely befészkeli magát az otthonom minden szegletébe.

Undor, harag, gyűlölet, meg-nem-bocsátás keveredik itt, én bevallom. Nem tudom, mennyiben alázat, h megteszem a dolgokat, amiket kell vele kapcsolatban. Nem tudom, mennyiben áldozat és mennyiben önmegkérdőjelezés.
A harag gondolatai, melyeket az ember később megbán és a vasárnapi mise folytán feloldozást kap alóluk, mégis rágják a lelket, mert újra és újra ismétlődnek. 
Csak azt érzem, h valamiért nem leszek jobb ember. Már nem tehetem jóvá a múlt baklövéseit.. és hiába leszek igazabb lény a jövőben, ami volt, itt van ma is, mert ott égnek a szemeimben, mert ott virítanak az arcom pírjában.

És látom a gyanút, mely övezi a lépteimet. 
Nővé értem. Örökkön csúfolt, rugdosott, hajszolt, pánikbeteg gyermekből felnőttem. Kiegyensúlyozott igyekszem lenni. Próbálom minden pillanatomat az ihlet hangjaira bízni. Kedves lenni mindenkihez, meleg mosolyt osztani, ha fájdalmat, bizonytalanságot látok.
De mégis. Van, aki féli a mosolyomat. 
Tudom, mit érez mögötte: az egóm harcát, amely birtokolni akar figyelmet, szeretetet, bizalmat. Nagy zsarnok az egó. Tetszeni vágyik, ragyogni és ezzel hatalomra törni, majd visszaélni azzal. Bár meg tudnám szüntetni.. el tudnám engedni! Bár ne éreznék undort, amikor letörlöm a wc-ajtóról az odakent ürüléket! Bár ne éreznék önelégültséget, mikor valaki megdícséri a hangomat! Gyűlöletes, szomorú felismerések ezek. Nem vagyok jó ember. Csak próbálok jobb lenni. Elég-e ez az Istennek?.. Mert az embereknek nem elég.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.