Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2009.02.17-18.

2013.05.26

Úgy szállt le a villamos lépcsőjéről, mint Prométheusz, ki a Megoldást, a Titkot hozza el nekem.

De Lucifer nem jótevőm kívánt lenni. A csodálatomra vágyott.
Kérdéseit okosan, határozottan intézte hozzám, kezdeti bizalmatlanságom leomlott előtte, mert hittem, nem ok nélkül találkoztunk. Meg kellett ismernem őt, s milyen különös, hogy éppen kérdései, amelyek mögé elbújni kívánt, mint tolvaj a sötétbe, azok leplezték le őt előttem.

Egyenesen válaszoltam mindenre, a legintimebbekig és ő hempergőzött feleleteimben, őszinteségem, bizalmam, nyíltságom naivságnak, gyengeségnek vélte.
De az én kezemet fogta az Isten.
Éppen Ő volt, ki hozzá vezetett, s én csukott szemmel, feszes testtel, arcomon mosollyal dőltem hátra Ölébe. Mert mindig elkapnak. Az én kezem fogja az Isten, Ő áll mögöttem minden pillanatban.

Susogott nekem Lucifer, hízelgett szépségről, tehetségről, nagy emberekről, a különlegességről: vágyta a lelkemet, fel kívánt emészteni, átlúgozni. Barát, férfi, mester, Isten akart lenni. Rajtam át. Lélekvámpírként kívánta szívni figyelmem összes energiáját az életenergia utolsó cseppjéig! De nem számolt Azzal, Aki mögöttem, mellettem állt, fogta kezem, Akire az ő szeme vak, mert megtagadta egykoron.

S ahogy a Föld fordult, peregtek a percek.
Lucifer önmagát takarta ki a sötétből, s hogy láttam, én visszatakarni vágytam őt. Ám nem a félelem facsarta szívem, hanem a nő elgyengült anyai érzései: mert Lucifer pőrén állt ott, szurtos kisgyermekként, mezitláb, vakon. Kis fakarddal vagdalkozott ellenem, és a bőrét melengető napsugarakat igyekezett még csak nem is sejteni. Szeme tele volt könnyel, szíve sértettséggel és zsugorodott, gyermekiesedett pillanatról pillanatra.
Magam is meztelenül álltam ott. Tűrtem Lucifer csapásait, de sebeim fájdalma csak addig égett, míg az Úr fölém nem emelte szerető kezét. Csitultam. Nem szisszentem fel többé, ölelni vágytam őt, a kisgyermeket, hogy szűnjön sértettsége, érezze a Nap melegét, amely számunkra oly kimeríthetetlen energiaforrás. Magamhoz hívtam, nevén szólítottam, de Lucifer durcásan, maszatosan, ruhátlanul elfutott.

Még köpködött néhányszor hátrafelé, káromkodott, s ahogy apró kis alakja lassan pontszerűvé vált, akkor láttam, hogy az a Kéz éppen úgy nyúl felé, mint felém..
De megfogni mindig nekünk kell.

Ez a szabad akarat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

önkritika

(Khlorikë, 2013.05.28 21:11)

Oké-oké, tudom, hogy nem olyan művészi bejegyzés, na. :) De egyrészről régi, 2009-es. Másrészről meg.. most ezek a fontosak és kész. :) Türelem. Majd kiforrok megint.